monitorulcj.ro Menu

Napi Hírek

Ellenzi az egyház a Kálvária megnyitását? „Rasszista magyarázatot adtak, nem kell elvetni a magyar nacionalizmust sem!”

Adrian Dohotaru Kolozs megyei független képviselő azt állítja, a római-katolikus egyház elutasító magatartásába ütközött amikor azt kérte, nyissák meg a kolozsváriak számára a kolozsmonostori Nagyboldogasszony (Kálvária) templom környékét.

Ellenzi az egyház a Kálvária megnyitását? „Rasszista magyarázatot adtak, nem kell elvetni a magyar nacionalizmust sem!”

„Koppénhága ihletésével, ahol a temetők nyitottak és valóban használják őket, azt javasoljuk, hogy a Kálvária temetőt és templomot, az egykori kolostort, amely Kolozsvár legnagyobb negyedének, a Monostornak adja a nevét, megnyissák. Egész nap elérhető legyen a gyalogosok, futók számára, nem csak akkor, amikor mise van. Javasoljuk, hogy az emberek bátran fűre léphessenek, ne legyenek táblák amelyek megtiltják ezt, állítja a független képviselő.

Az SOS Szervezet azt is megköveteli, hogy a Malomárok (Canalul Morii) térségét ne csak a Kálváriához kapcsolják – ezáltal a kolozsváriaknak nem kellene megkerülniük a dombot és nem lenne akadály a legfontosabb monostori történelmi emlékmű megtekintése –, hanem egy gyalogosoknak tervezett ösvényt is létrehozzanak. Mindezt a domb zöld részén, amely korlátozott az emberek számára, bár nagy része az önkormányzathoz tartozik.

Ellenzi az ötletet a római-katolikus egyház?

„Tárgyaltam az egyház vezetőivel, azt mondták nekünk, nem támogatják az ötletet. Rasszista érvekkel tették, azt mondták zajoskodó, mánélét hallgató személyek jártak oda. A konkrét probléma megoldása helyett mindenkinek korlátozták a hozzáférést, milyen Isten háza ez? Jelen van még a patrimonialista, magyar nacionalizmus, amelyet nem szabad elhanyagolni, hiába hiszünk a multikulturális értékekben. A felújítás ellenére, a kerítés miatt a hely kevésbbé látogatott. Egyetlen vallás, egyetlen etnikum képviselői találkoznak ott. Ami most egy gyakran üres hely, lehetne akár egy többfelekezetű, kulturális és közösségi programokkal büszkélkedő találkozó pont, ami hiányzik a Monostoron”, vallja Dohotaru.

Míg néhány évtizeddel ezelőtt a monostoriak gyakrabban látogatták a monostori dombot – nyáron séta, meditáció vagy akár piknik végett, télen pedig szánkókkal –, a helyszínt már nem használják, a templom pedig „az idő 95%-ban” zárva van, vallja Dohotaru. Az SOS Egyesület vezetője tanúsítja, hogy a bezárás legmeghatározóbb pillanatát az jelentette, amikor a templomőr üldözni kezdte a templom zöldövezetének szerelmeseit. „Az őr fejében Isten nem fut, bár ez a természet egyik legtermészetesebb mozgása”, mondja Dohotaru.

Citește varianta în limba română a materialului.