Napi Hírek

Megnyílt a legelső családon belüli erőszak elleni tanácsadó központ Kolozsváron

Kitárta kapuit a családon belüli erőszak áldozatainak megsegítésére szánt tanácsadó központot, a Zsigmond király (Maramureşului) utca 1. szám alatt.

Oláh Emese alpolgármester asszony elmondta – a családon belüli erőszak áldozatai, akár felnőttek, akár gyerekek, pszichológiai tanácsadást és támogatást kaphatnak a trauma leküzdéséhez.

„Ez a székház a kézzelfogható bizonyítéka annak, hogy Kolozsváron nyíltan elköteleződtünk egy olyan probléma visszaszorítása iránt, amely – közvetve vagy közvetlenül – a teljes társadalmat érinti, hiszen alapegységét, a családot támadja. Ez a családon belüli erőszak”, állítja Oláh Emese.


A helyi hatóságok szerint a központ megnyitása a családon belüli erőszak eseteinek bejelentésének megnövekedéséhez vezet. A következő időszakban Kolozsvár önkormányzata menedéket is fog teremteni a családon belüli erőszak áldozatainak számára, ugyanakkor a városháza pénzügyi támogatását is igénybe vehetik a rászorulók a bérleti díjért, amely legfeljebb két évig igényelhető, illetve 900 és 1400 lej között terjedhet. Oláh Emese hozzátette – eddig kilenc kérelem érkezett e támogatásért.

Citește varianta în limba română a materialului.

Etichete: Kolozsvar olah emese
Ultimele Stiri
abonare newsletter