Napi Hírek

Andante, Andante! Gyorsvasút csigalassúsággal Kolozsvár és Nagyvárad között. Magyarország jobban iparkodik

A Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasút villamosításának, illetve a második vágány megépítésének projektje már a Boc-kormány idejében, 2008 decemberében szóba került. Azóta sem valósult meg.

2016 júliusában az Acciona Ingenieria – Baicons Impex egyesület nyerte meg a Kolozsvár – Nagyvárad – Biharpüspöki vasútvonal villamosításának és modernizálásának megvalósíthatósági tanulmányának korszerűsítésére irányuló pályázatát. A végleges pénzügyi ajánlat 4,55 millió lej értékűre kerekedett (ÁFA nélkül).

„A megvalósíthatósági tanulmány frissítése szükséges a meglévő vonal műszaki és működési jellemzőinek értékeléséhez, a társadalmi-gazdasági, intézményi és jogi környezet elemzéséhez, valamint a fejlesztési forgatókönyvek létrehozása végett” – jelentette be 2016 nyarán az állami vasúttársaság (CFR SA).


Három és fél év elteltével a megvalósíthatósági tanulmány frissítésére irányuló szerződés továbbra is csak „folyamatban van”. A vasútvonal korszerűsítése szerepel a 2020-as fejlesztési projektek között, amelyek listáját 2019 decemberében állította össze a vasútvállalat. Vissza nem térítendő, külső forrásokból finanszírozott projektekről van szó.

Magyarországon gyorsabban haladnak

2019 szeptemberében Magyarország már meghirdette a Nagyváradot Budapesttel összekötő 55 km-es vasútszakasz villamosításának és modernizálásának pályázatát. Romániát és Magyarországot mindössze öt vasútvonal köti össze, ebből csupán egyetlenegy villamosított. Az elmúlt években Magyarországon jelentős korszerűsítések folytak, sok helyen például a megengedett vasúti sebesség meghaladja a 100 km/h-t. Mindeközben Romániában tovább folyik a vita a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútszakasz villamosításáról.


Tavaly, bár a román kormány által a vasúti infrastruktúra fenntartására elkülönített összegei 1,04 milliárd lejről (2018-ban), 1,41 milliárd lejre (2019-ben) növekedtek, a 2019-es költségvetés szerint sok vasúti projekt nagyon alacsony összegeket kapott. A román közlekedési minisztérium a Kolozsvár és Biharpüspöki közötti vasútszakasz villamosítására csupán 684000 lejt különített el 2019-ben, jóval kevesebbet, mint amennyire szükség lett volna.

Jelenleg a Kolozsvár és Biharpüspöki közötti 158 km-es hosszúságú vasútszakaszt a „leggyorsabb” vonat (IR 406) 2 óra és 45 perc alatt teszi meg. Bizonyos szakaszokon kétvágányú vasút van (Nagyvárad – Fugyivásárhely/ Oșorhei, Mezőtelki/ Telechiu – Élesd/ Aleșd és Kissebes/ Poieni – Bánffyhunyad/ Huedin – Kolozsvár között), viszont a vasútvonal nagy részén csak egy vágányon haladnak a vonatok.


Citește varianta în limba română a materialului.

Etichete: Kolozsvar
Ultimele Stiri
abonare newsletter