Napi Hírek

Electric Castle után, restaurálási tábor a bonchidai Bánffy-kastélyban

A bonchidai Bánffy-kastély helyreállításán munkálkodó Transylvania Trust Alapítvány idén is, augusztus 4–17. illetve 18–31. között megszervezi Bonchidán az Épített-örökség helyreállító szakmai tábort, amelyre szívesen várja az érdeklődők jelentkezését.

Az Alapítvány 2001 óta szervez épített-örökség helyreállító szakképzést, azzal a céllal, hogy orvosolja a műemlékvédelem területén fellépő szakember- és szakképzett munkáshiányt. Eddig 26 ország (többek között Románia, Magyarország, Albánia, Ausztrália, Brazília, Belgium, Franciaország, Lengyelország, Szlovénia, Svédország, Nagy-Britannia, Amerikai Egyesült Államok, stb.) több mint 2.500 képviselője vett részt a programban.

Kinek szól a program?

A szervezők főleg építész, építőmérnök, tájépítész, régész és művészettörténész hallgatók jelentkezését várják, akik gyakorlati tapasztalatot kívánnak szerezni a műemlékvédelem területén. A program ugyanakkor a műemléképületek restaurálásában szakosodni kívánó építőipari munkásoknak is szól, viszont egyéb érdeklődők is jelentkezhetnek, olvasható a szervezők közleményében.


A kéthetes program során a résztvevők külföldi és romániai szakemberektől sajátíthatják el a helyreállítás alapelveit és módszereit, illetve a gyakorlati képzésben részesülnek a műhelytevékenységek során. Ugyanakkor aktívan részt vehetnek a bonchidai Bánffy-kastély restaurálásában, találkozhatnak egyéb, a műemlékvédelemmel kapcsolatos szakmai háttérrel rendelkező (jövendőbeli) szakemberekkel, tapasztalatot cserélhetnek és bővíthetik saját ismereteiket.

Az érdeklődők alaposabban megismerkedhetnek a kolozsvári és környékén található épített örökséggel a szakmai kirándulás, valamint a két hét közötti szabad nap során. A tábor végén a hallgatók oklevelet kapnak, amelyet egyetemi szakmai gyakorlatként is elfogadnak.


A képzés szerkezete

Elméleti oktatás az első napon. A meghívott hazai és külföldi tanárok előadásait szinkrontolmács fordítja román, magyar és angol nyelvre. Gyakorlati oktatás a következő műhelyek egyikében:

1. Kőművesség, boltozat helyreállítás és faldiszítő technikák (a fresco, a secco, sgraffito, stukkó, marmorino);


2. Kőfaragás (csak a második modulban);

3. Ácsmunkák, hagyományos asztalosság és régi bútorok restaurálása;


4. Szakmai kirándulás, amely során a résztvevők megismerkedhetnek a környékbeli műemlékekkel.

Citește varianta în limba română a materialului.

Ultimele Stiri
abonare newsletter