Napi Hírek

Eseménydús évadot zár a kolozsvári magyar színház: 140 előadás, több mint 21.000 néző

A romániai színházakat súlytó anyagi nehézségek ellenére mozgalmas évadot zárt július 8-án a Kolozsvári Állami Magyar Színház.

A 2018/2019-es évad mérlegét nyolc bemutató, valamint az Interferenciák Nemzetközi Színházi Fesztivál hatodik kiadásának megszervezése alkotja. A nagyteremben A velencei kalmár című előadás, a stúdióban és nagytermi stúdióelőadásként pedig az UnderConstruction, a (Lát)hatatlan, a Nóra, a Las Meninas, a Zsoldosok – Corneliu Seghedi gyengéd érintése, a ConcordFloral, valamint a bukaresti Nottara Színház és a Kolozsvári Állami Magyar Színház koprodukciója, a Jónás került bemutatásra.

Tompa Gábor igazgató elmondása szerint a kolozsvári színház a most záruló évadban fokozott figyelmet fordított a 2017-ben útjára indított, a fiatal rendezők számára meghirdetett pályázatok nyertes előadásainak színre vitelére. A négy nyertes pályázat közül 2019-ben három előadás bemutatójára került sor: (Lát)hatatlan (r. Leta Popescu), Las Meninas (r. Andrei Măjeri) és Zsoldosok – Corneliu Seghedi gyengéd érintése (r. Ioana Păun).


140 előadás, több mint 21.000 néző

Az évadban a társulat kolozsvári székhelyén játszott 140 saját előadását, valamint a vendégelőadásokat összesen 21.038 néző tekintette meg, a fesztiválokon és vendégjátékokon pedig további 1.322 néző előtt játszott a társulat. Az Interferenciák Fesztivál keretében műsorra tűzött 25 előadás közönségével kiegészülve a kolozsvári színháznak a 2018/2019-es évadban összesen 28.358 nézője volt, olvasható a Kolozsvári Állami Magyar Színház évadzáró közleményében.

A zsúfolt program ellenére, a társulat számos rangos fesztiválmeghívásnak is eleget tett. A sepsiszentgyörgyi városnapokon való szereplést megelőzően az Illegitim című előadás október folyamán három színházi fesztivál programjában is szerepelt. Október elején a szatmári Tranzit Feszten mutatta be nagy sikerrel az előadást a társulat. Ezt követően a kolozsvári Nemzeti Színház által szervezett Kolozsvári Nemzetközi Találkozások fesztivál programjában szerepelt az Illegitim, majd a bukaresti Nottara Színház szervezésében sorra kerülő FESTinpeBulevard fesztiválra utazott, ahol a legjobb előadásnak járó díjjal jutalmazták, Bács Miklós pedig a legjobb férfi főszereplő díját nyerte el Viktor szerepének megformálásáért.


A bukaresti Országos Színházi Fesztivál keretében az Angyalok Amerikában című előadás első és második részét élő közvetítésben követhette a bukaresti fesztiválközönség. A Romániai Színházi Szövetség (UNITER) idei gáláján Tompa Gábornak ítélték oda a 2018-as év legjobb rendezéséért járó díjat A velencei kalmár című előadás színreviteléért.

Előkészületek az új évad első bemutatójára

A már hagyományosnak számító előadáscsere keretében ebben az évadban A velencei kalmár és a Homemade című előadásokkal vendégszerepelt a kolozsvári színház a budapesti Vígszínházban, míg a Vígszínház társulata A testőr és A Pentheszileia Program című előadásait hozta el Kolozsvárra.


A 227. évadot a színház a 10. Kolozsvári Magyar Napokon való részvétellel indítja augusztusban, ahol ez alkalommal két előadást tekinthetnek meg az érdeklődők: augusztus 20-án a Nóra lesz műsoron a stúdióteremben, augusztus 21-én pedig A velencei kalmár című előadás látható a színház nagytermében.

„A 2019/2020-as évadban várhatóan hat bemutatóra kerül sor. Az új évad első bemutatójának előkészületei már zajlanak, Eszenyi Enikő Frank Wedekind Lulu című művét állítja színpadra. A bemutató tervezett időpontja szeptember 6. Emellett a következő évad kiemelkedő eseménye lesz az Európai Színházi Unió 18. Fesztiváljának megszervezése, melyre tizenegy év megszakítás után Kolozsváron kerül sor 2019. november 20-30. között. A fesztiválon az Unió tizenhét tagszínházának előadásai kerülnek bemutatásra”, jegyezte meg Tompa Gábor, a színház igazgatója.


Citește varianta în limba română a materialului.

Ultimele Stiri
abonare newsletter