Napi Hírek

Kelemen Hunor: „Büszke vagyok az eredményre, büszke vagyok a magyarokra!”

Az RMDSZ államfőjelöltje, Kelemen Hunor szerint a vasárnapi elnökválasztáson elért eredménye elsősorban „az erős közösségnek az eredménye és hangja”.

Kelemen Hunor: „Büszke vagyok az eredményre, büszke vagyok a magyarokra!” Kelemen Hunor: „Büszke vagyok az eredményre, büszke vagyok a magyarokra!”

Kelemen Hunor urnazárás után úgy nyilatkozott, a 3,9 és 4,6 százalék közötti exit poll eredmények azt jelentik, hogy a 2009-es és 2014-es államelnök-választáshoz képest is több szavazatot kapott a szövetség jelöltje, de még meg kell várni a végleges eredményeket.

A szövetségi elnök köszönetet mondott a magyar közösségnek, amely támogatta és bízott abban, hogy a szövetség képes képviselni a romániai magyarokat, továbbá a román embereknek és más nemzetiségű közösségeknek, akik meghallották a tisztelet és a bizalom üzenetét, valamint az önkénteseknek és az RMDSZ-ben dolgozó kollégáinak.


„Köszönöm a bizalmat! Büszke vagyok erre az eredményre, és büszke vagyok a magyarokra! A mai eredmény nem az én eredményem, hanem egy erős közösségé! Köszönöm azoknak a magyar embereknek, akik támogattak, és akik bíztak bennünk. Köszönetet mondunk azoknak a román embereknek és más nemzetiségű közösségeknek, akik meghallották a tisztelet és a bizalom üzenetét”, nyilatkozott Kelemen Hunor.

Kelemen úgy fogalmazott: a kampány lejárt, de a munka folytatódik. Hozzátette, a következő két évben két választás előtt áll a szövetség, és azt a programot, amelyet most bemutatott, tovább fogja építeni. „Az a jövőkép, amit mi javasolunk közösségünknek és a román társadalomnak, meg vagyok győződve, hogy ebből az országból képes egy jobb országot építeni” - idézi Kelement az RMDSZ közleménye.


Iohannis és Dăncilă a második fordulóban

A Nemzeti Liberális Párt (PNL) jelöltje, Klaus Iohannis a szavazatok 36,91%-át szerezte meg az államfőválasztás vasárnapi első fordulójában, a Szociáldemokrata Párt (PSD) jelöltje, Viorica Dăncilă a voksok 23,45%-át, míg az USR-PLUS választási szövetség jelöltje, Dan Barna a voksok 14,19%-át kapta 18.781 szavazókörzet adatainak összesítése alapján – tájékoztatott hétfőn a Központi Választási Iroda (BEC) sajtószóvivője, Mircea Preoţescu.

A szóvivő szerint Iohannis 3.162.105 szavazatot, Dăncilă 2.009.045, míg Barna 1.215.765 voksot szerzett. A további sorrend: Mircea Diaconu (UN OM Szövetség) – 9,17% (785.557 voks), Theodor Paleologu (Népi Mozgalom Párt) – 5,69% (487.785 voks), Kelemen Hunor (RMDSZ) – 4,13% (353.578 voks), Ramona-Ioana Bruynseels (Humanista Erő Pártja) – 2,70% (231.642 voks), Alexandru Cumpănaşu (független jelölt) – 1,47% (126.019 voks), Viorel Cataramă (Liberális Jobboldal) – 0,54% (46.232 voks), Bogdan Marian Stanoevici (független jelölt) – 0,42% (36.383), Cătălin Ivan (Alternatíva a Nemzeti Méltóságért) – 0,36% (31.192), Ninel Peia (Román Nép Pártja) – 0,33% (28.486), Sebastian-Constantin Popescu (Új Románia Párt) – 0,33% (28.251), John-Ion Banu (Román Nemzet Pártja) – 0,30% (25.747).


Preoţescu szerint az összesen 19.586 szavazókörzetből 18.781 adatait összesítették, ami 95,89%-os feldolgozottságot jelent. Összesen 8.704.144 állampolgár járult az urnákhoz vasárnap, azaz a választói névjegyzékben szereplők 47,77%-a. Az érvényes szavazatok száma 8.567.787, ami a leadott voksok 98,44%-át teszi ki. 136.211 szavazatot (1,56%) érvénytelennek nyilvánítottak.

Citește varianta în limba română a materialului.

Ultimele Stiri
abonare newsletter