Napi Hírek

Megtagadták az ukrán hatóságok Kelemen Hunor belépését az országba. Az RMDSZ elnöke cáfolja az ukrán bukaresti nagykövet magyarázatát

Az ukrán hatóságok szombaton minden magyarázat nélkül megtagadták a Szövetség elnökének az országba való belépését.

„Ma reggel a szokásosnál néhány órával korábban keltem. Negyed háromkor szólt az ébresztő, és három órakor már autóban voltam Kárpátalja fele. Ungvárra szerettem volna megérkezni, ahol a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség megalapításának harmincadik évfordulóját ünneplik barátaink. Személyesen szerettem volna átadni jókívánságaimat, és természetesen beszéltem volna arról a közös útról, amelyet a kommunista diktatúrák bukása óta a Kárpát-medencei magyar nemzeti közösségek bejártak, és azokról a kihívásokról is szóltam volna, amelyekkel szembe kell néznünk.

Tettem volna mindezt, ha az ukrán hatóságok egy órás várakozás és ellenőrzés után beengedtek volna az országba. Ezt számomra megtagadták és semmilyen magyarázattal nem szolgáltak. Egyszerűen tudomásomra hozták, hogy nem léphetek be az országba. Így nem marad más, mint hogy innen kívánjak boldog születésnapot a KMKSZ-nek, a Szövetség tagjainak és szimpatizánsainak, és egyben a kárpátaljai magyarokat biztosítsam az RMDSZ szolidaritásáról. Természetesen értesítettem az incidensről a román külügyminisztert, hétfőn panasszal fordulok a bukaresti ukrán nagykövetséghez és magyarázatot kérek a ma hajnalban történtekre”, jelentette be Kelemen Hunor RMDSZ-elnök Facebook-bejegyzésében.


Oleksandr Bankov, Ukrajna romániai nagykövete szerint a kijevi hatóságok már 2017 novemberében kitiltották Kelemen Hunort Ukrajna területéről. „Azóta magyar útlevelet felhasználva próbált belépni az országba, de visszautasították”, írja Bankov. Kelemen Hunor viszont azt nyilatkozta a Digi24-nek: nincs is magyar útlevele és a vele szembeni intézkedés megszegi a román–ukrán alapszerződés 13. cikkelyének 7-es pontját. Azt is elmondta, több mint két évtizede nem járt már Ukrajna területén.

Ugyanakkor Magyarország elfogadhatatlannak tekinti Kelemen Hunor kitiltását Ukrajnából, ezért Ukrajna budapesti nagykövetét hétfőre berendelték a Külügyminisztériumba, tájékoztatott Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára, az MTI szerint.


Citește varianta în limba română a materialului.

Etichete: Rmdsz kelemen hunor
Ultimele Stiri
abonare newsletter