Napi Hírek

Fáklyás felvonulás és középkori zene: 576 éve született Mátyás, az igazságos

Több ezer ember ünnepelte Mátyás király 576. Születésnapi évfordulóját a szombat este folyamán megszervezett történelmi felvonuláson.

Középkori zenével, fáklyákkal sőt, eredeti középkori öltözettel emlékeztek a magyar történelem kiemelkedő alakjára. A felvonulók a Farkas (Str. Mihail Kogălniceanu) utcai templom előtt, a Szent György-szobornál gyülekeztek, majd Fadrusz János remekművénél, a Mátyás-szobornál muskétás sortüzet adtak le. Az ünnepi hangulatban zajló felvonulás Mátyás király szülőházánál ért véget.

„Több ezer résztvevővel, sikeresen tartottunk zenés, fáklyás felvonulást és történelmi karnevált Kolozsváron, Mátyás király születésnapján – az Amaryllis Társasággal közös szervezésben. Igazságos királyunkra emlékezve 600 fáklyát gyújtottunk meg, hogy a Farkas utcai református templomtól Mátyás király szülőházáig vonulva emlékezzünk és ünnepeljünk. Nagy öröm számunkra, hogy ismét velünk voltak hagyományőrző barátaink az Emese Parkból, akiket Kolozsvár apraja-nagyja már jól ismerhet a Kolozsvári Magyar Napokról is. Köszönjük, hogy velünk tartottak! Isten éltesse Mátyás királyt! Vivat Mathias!” – olvasható a Kolozsvári Magyar Napok hivatalos Facebook oldalán.


Mátyás király 1443 február 23-án született Kolozsváron, Hunyadi János második fiaként. A Szent Mihály-templomban keresztelték meg, neve Szent Mátyás apostolhoz fűződik. Több mint 32 évig volt Magyarország királya (1458-1490), igazságosságáról és bölcsességéről számos legenda, mese és monda szövődött.

Citește AICI varianta în limba română a materialului.

Ultimele Stiri
abonare newsletter